Dunaföldvár 9000 lakójával a Tolna megyében, a Dél-Dunántúli régióban terül el, a Duna jobb oldalán.

Elsőként egy 1199-es oklevél említi nevét, amely szerint II. Vak Béla uralkodó Szent Péter tiszteletére apátságot alapított itt 1135-ben. Az apátság kezdetben jelentős volt, de a XV. századra birtokai nagy részétől megfosztották, a török uralom alatt pedig minden java odaveszett, épületeit lerombolták. Mára semmi sem maradt belőle.

Miután a török uralom véget ért, Dunaföldvár városát is újra kellett népesíteni. A betelepítés során szerbek, németek, később tótok érkeztek. Ettől kezdve fokozatosan erősödött meg újra, hamarosan mezővárosnak számított. A céhes ipar kialakulását főként Mednyánszky Ferenc László földvári apátnak köszönhette a város. Az apát szerződést adott ki, mely olyan kiváltságokat ígért, amik vonzották a betelepülőket. Az ő segítségükkel tovább fejlődött a város, a céhek megszűnéséig tizenegy céh létezett, Dunaföldvár pedig egy ideig a vármegye legnépesebb települése volt. 1830-tól kezdve a gőzhajózás vezetett a kereskedelem élénküléséhez. Az 1800-as évek második felében nehéz időszakok követték egymást a település életében, két kolerajárvány söpört végig a lakosságon, majd hatalmas tűzvész követelt több száz áldozatot.

A XX. századra Dunaföldvár újra kivirágzott. Városházát emeltek az újonnan kialakult városközpontban, artézi kúttal, telefonhálózattal, gőzmalommal, kendergyárral villanyteleppel lett gazdagabb a település. Megépült a Duna-híd, megnyitották a Dunaföldvárat is érintő vasútvonalat. A töretlen fejlődésnek a II. világháború vetett véget, melyben a város frontvonal volt. 1951-től kezdték újraépíteni, amit a háború lerombolt, például a hidat, gimnáziumot. 1970-ben befejeződött a villamosítás, még ezelőtt víztározó, kenyérgyár létesült. 1989. március 1-én nyilvánították várossá.