Blog

Tolna Megyei Értékek Napja II.

A Tolna Megyei Önkormányzat idén a györkönyi pincefaluban rendezte meg a Tolna Megyei Értékek Napját, melyen a megye településeinek majdnem fele képviseltette magát. A rendezvényre kitelepült önkormányzatok helyi alapanyagokból készítettek finomabbnál-finomabb specialitásokat. A főzőversenyen húsz ételt pontozott a szakmai zsűri, tagjainak  – elmondásuk szerint – nem volt könnyű dolga. A versenyt Bikács nyerte, csirkegulyással. A nap végére a [...].
Tovább

Tolna Megyei Értékek Napja I.

2017. június 23-án, pénteken immáron harmadik alkalommal szervezi meg a Tolna Megyei Önkormányzat a „Vár a megye” – Tolna Megyei Értékek Napja elnevezésű rendezvényét, melynek idén Györköny lesz a színhelye. Idén első alkalommal Bikács, így egyesületünk is részt vesz az eseményen. A délután megrendezésre kerülő kulturális programokra és a „borMegyetem”-re pedig a szervezők minden érdeklődőt szeretettel hívnak [...].
Tovább

Befejezett projektek: Leader térségek közötti együttműködés – Kertészet

A LEADER térségek közötti együttműködés keretében Egyesületünk négy pályázati támogatással megvalósuló projektben is közreműködött, melyekről egy korábbi bejegyzésünkben olvashattak. (Újabb sikeres pályázatok ) A projekteket az együttműködésben részt vevők sikeresen befejezték, az egyes projektek az együttműködési megállapodásban vállaltak szerint sikeresen megvalósultak. Az együttműködési projektben a Bikácsi Közéleti Nőegylet építési-, valamint gép- és eszközbeszerzési tevékenységek ellátását vállalta. A [...].
Tovább

Befejezett projektek: Leader térségek közötti együttműködés – Turisztika

A LEADER térségek közötti együttműködés keretében Egyesületünk négy pályázati támogatással megvalósuló projektben is közreműködött, melyekről egy korábbi bejegyzésünkben olvashattak. (Újabb sikeres pályázatok ) A projekteket az együttműködésben részt vevők sikeresen befejezték, az egyes projektek az együttműködési megállapodásban vállaltak szerint sikeresen megvalósultak. Egyesületünk egy tájház jellegű kiállító épületet alakított ki, melyben „kulcsos szoba” is kialakításra került. Ez utóbbi [...].
Tovább