Györköny ezer fős község a Tolnai borvidék területén, a Duna jobb oldalán. Első írásos említése egy vatikáni adólistából maradt fent az 1333-as évből.

A török hódítás idején eleinte ellenállt a támadásoknak, de körülbelül 1580-ra teljesen elnéptelenedett. A törökök kivonulása után Meszlényi János nevéhez fűződik fellendülése, a földesúr gondoskodott a település újranépesedéséről az 1600-as évek elejétől. Német betelepülők érkeztek a városba, akiknek Meszlényi saját földhöz és házépítéshez való jogot, a szőlőtermesztéshez pedig adómentességet ígért. A betelepülőknek azért volt fontos az utóbbi, mert német borvidékekről érkeztek (például Hessen tartományból), így Magyarországon is ezzel akartak foglalkozni. Nekik köszönhetően Györköny és környékének gazdasága, a szőlő- és borkultúrája jelentősen fejlődött, számos présház épült, a falu lélekszáma is folyamatosan emelkedett.

A fellendülés egészen a II. világháborúig tartott. A korábbi sváb bevándorlókat 1946 novemberében kezdték el kitelepíteni. A háború utáni erőszakos kitelepítések mellett az is csökkentette a város lélekszámát, hogy az ott élők a környező, nagyobb településekre költöztek a jobb megélhetés reményében. Mindezek után a szőlőültetvények és présházak gazdátlanul álltak, amikkel egészen az 1980-as évekig nem is foglalkoztak. 1985-ben adtak ki egy, a pincefalu védelmére vonatkozó rendeletet, amellyel ezeket a történelmi értékeket akarták megőrizni. Ennek eredményeképpen ma alig van több lakóház Györkönyben, mint ahány présház, és a lakosság több mint fele az egykori betelepülők közvetlen leszármazottja. A község egyértelműen a turizmusban látja a jövőjét.